Mr. Rex Fortescue gazdag ám kétes ügyletektől sem visszariadó üzletember. Amikor gyönyörű titkárnője behozza délelőtti teáját, megissza, majd heves görcsök közt meghal. Neele felügyelő hamar kideríti, hogy nem a teától – még a reggelijébe tettek lassan ható mérget. A gyanú így a családra terelődik s úgy tűnik, igencsak mindenkinek lett volna oka rá, hogy eltegye láb alól az öregurat. Nem áll gyanún felül a személyzet sem; fiatal, második feleségének alighanem szeretője van, különben miért végrendelkezett volna a jóképű fiatalember javára. Percy fiával üzleti nézeteltérései voltak (igaz, ő üzleti úton távol volt, de hátha a felesége? ); lányát, Elaine-t nem engedte férjhez menni; s alighanem piszkos üzleteivel is szerzett magának egypár halálos ellenséget. A gyanúsítottak száma csökken ugyan, amikor a feleség teájába ciánkáli kerül, a mafla kis szobalányt pedig megfojtják, de az ügy semmivel sem lesz világosabb, amíg meg nem érkezik Miss Maripe a szerencsétlen szobalány egykori úrnője. A bölcs vénkisasszony addig-addig cseveg a ház népével, míg rá nem jön először a bűntettek különös körülményeit megmagyarázó gyerekversikére (ebből derül fény az egyik legérthetetlenebb körülményre, a Mr. Fortescue zsebében talált maréknyi rozsra) majd ki nem deríti az igazi tettest – aki természetesen a legjobb alibivel rendelkező, legvalószínűtlenebb személy.
A hátsó borító bal felső sarka pici helyen megtört.
Jó állapotban.
Jelenlegi ára: 850 Ft
Az aukció vége: 2012-01-27 06:55
. Agatha Christie:Egy marék rozs* - Jelenlegi ára: 850 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Eredeti Nike bokazokni. 95 % pamut, 5 % lycra A csomag 4 párból áll. Jelenlegi ára: 1 200 Ft Az aukció vége: 2011-08-01 17:43 . Nike boka...
-
Cipő leírása: Fehér 38-as Super Gear törpesarkú papucs. Elején csattal díszítve. Nagyon csinos és nőies darab. Méretek: T: 25 cm S: 4, 5 ...
-
Szép kislány együttes eladó! Cherokke nadrág és hozzá plüss felső, mindkettő alig használt! Minden kérdésre szívesen válaszolok! Jelenlegi...
-
1 DOBOZ CIGI KEVESEBB MINT 100FT!!!! BEVEZETŐ ÁRON!!! SZEMÉLYESEN AZONNAL ÁTVEHETŐ, ILLETVE UTALÁS ÚTÁN MÁSNAP POSTÁZOM, NEM KELL HETEKET V...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
ANGOL HASZNÁLTRUHA SZÉP ÁLLAPOTBAN SOK MÁRKÁS. A KÉP ALAPJÁN MINDEN TERMÉK MÁRKAJELZÉSSEL KERÜL FELTÖLTÉSRE. INDUL AZ OVISZEZON MOST ...
-
eladó a képen látható autópálya minden darabja megvan, 3-4 szer volt összerakva Jelenlegi ára: 3 500 Ft Az aukció vége: 2011-05-30 12:10 ...
-
Eladó egy szép állapotú babacsörgő, nagy kedvenc volt. Még van egy-két szép darab, nézd meg... Köszi, hogy benéztél! Postát még egyeztet...
-
Eladó egy jó állapotban lévő lila színű lányka kerékpár papírjaival. Használtan lett véve, de nem használtuk. Jelenlegi ára: 5 000 Ft Az...